Consiliul Judeţean Harghita Direcţia Generală Tehnică

 

imaginea utilizatorului Eros Zoltan
Denumirea investitiei: 

Befejezték a tibódi út javítását

Átadták a 134A jelzésű megyei jelzésű út tibódi szakaszát szerdán, április5-én. Mint arról korábban írtunk a talajvíz ötszáz méteren jelentős károkat okozott, most ismét biztonságosan lehet közlekedni az útvonalon. A munkálatokat helyi költségvetésből és a kormány tartalékalapjából finanszírozták. A helyszínen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke mellett Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, Bálint Elemér-Imre, Oroszhegy polgármestere, Sándor Barna térségi megyei tanácsos, valamint a kivitelező cég képviselője ellenőrizték az elvégzett munkát.

Jelentős eredmény, hogy már most sikerült befejezni a munkálatokat, ugyanis Hargita Megye Tanácsa márciusban hat megyei úton kezdte el a munkálatokat, a korábbiakban még nem volt rá példa, hogy már az első negyed évben ilyen volumenű munkálatokat el lehessen indítani.

Az említett útszakasz 2014-ben rongálódott meg jelentősen, az eltelt években viszont nem sikerült érdemben lépni ez ügyben. Ezt követően vette át az út koordinálását Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki a kabinet munkatársainak segítségével és Bálint Elemér-Imre Oroszhegy polgármesterével közösen majdhogynem mindent elölről kellett kezdjenek, annak érdekében, hogy a kormány támogatást ne vonják vissza és elkészülhessen az út.

Már csak az út felfestése maradt hátra, a hét folyamán ez is megtörténik.

A javítás részletei megtalálhatók az alábbi linken: http://investitii.judetulharghita.ro/node/978

A helyszínről élőben is bejelentkezett a megyeelnök:

https://www.facebook.com/csaba.borboly/videos/1492430860776008/

Csíkszereda, 2017. április 5.